Blogolj!

Ki lepődik meg? Hatalmasat hazudott Budavár polgármestere!

V. Naszályi Márta, az I. kerület újdonsült fura ura erősen kezdett: annyira megrettent a Horthy-restauráció rémétől, hogy lódított egy jókorát a Bölcs Várról. Is.

Szép kis társaság, díszes kompánia. A középső hölgy a budavári polgármester. Fotó: Facebook/V. Naszályi Márta

V. Naszályi Márta (ne ijedjetek meg: nem az ötödik, hanem csak a Váradiné) igen erősen kezdett Budavár Önkormányzatának élén. Karácsony KariGeri Gergő párbeszédes párttársa akkorát sivalkodott a Magyar Hang nevű lapocskának, hogy budai Vár falai is beleremegtek.

KariGeri az I. kerületbe ejtőernyőztetett polgármestere hevesen hisztizett a Horthy-restauráció rémképétől, de az egész drámaszakkörös színjátéka csak azt a célt szolgálta, hogy a kormányzati várprogramba törölje jó szagú balliberális lábát.

Horthy-restaurációról persze szó sincs, de ha már itt tartunk, tényszerűen is hazudott pár hatalmasat az újdonsült polgi. V. Naszályi ugyanis azt mantrázta a lakájmédiának, hogy

„gondot jelent az MNB-elnök Matolcsy Györgyhöz köthető Pallas Athéné Domus Animae (PADA) alapítvány térnyerése is a Várban, ahol az egyik épületben oktatási központként határozza meg önmagát, eközben ott egy borospince és két vendéglő működik”.

A csúsztatásnak enyhe lódítást a Magyar Nemzeti Bank főkoordinátora nyugodt hangvételű, okos levélben leplezte le, és tette helyre. Dubéczi Zoltán elnöki főtanácsadó meg is hívta V. Naszályit, mielőtt legközelebb ennyire hangosan ordítozik, előtte legalább nézze már meg saját szemével az Bölcs Vár épületét, a díjnyertes felújítás eredményeit (az UNESCO nemzetközi műemlékvédelmi szervezete, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága ICOMOS-Díjjal jutalmazta) és a házban folyó tevékenység egészét. Dubéczi tanárian dörgölte a polgármester asszony megnyúlt Pinokkió-orra alá:

az I. kerületi Úri utcai intézményben nem működik borospince és étterem sem.

Ki lepődik meg azon, hogy a balliberális politikusok nem mondanak igazat? A tények sohasem zavarták őket, nem fárasztották velük magukat. Nincs új a nap alatt az I. kerületben sem...

Címkék: Budavár, I. kerület

Horthy-restaurációval riogat a drámaszakkörös V. Naszályi

2019.10.26.

Még meg sem melegedett alatta a szék, az I. kerület új balliberális polgármester asszonya már elő is kapta a szélsőjobbos kártyát. Ennyit a P/párbeszédről.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Hogy nem szakad rá a mennyezet! V. Naszályi Márta, az I. kerület ballibsi nagyasszonya máris teli torokból sivalkodik, ahogy betette lábát a hivatalába.

Még meg sem melegedett alatta a polgármesteri szék, máris előrángatta a jól ismert szélsőjobbos kártyát. A Magyar Hang című szamizdatnak lakájkodott a mérhetetlen Párbeszéd immár bemért címlaphősnője, aki – hogy aszondja – „növekvő gondnak tartja a minisztériumok beköltözését is az I. kerületbe”. Mert szerinte – figyeljünk, van ám véleménye, mégpedig önálló! – „sem a Vár kapacitása nem megfelelő, sem a közlekedési infrastruktúra nem alkalmas rá, és a Horthy-restaurációt idéző politikai üzenettel sem tud azonosulni”. Végül, és utolsósorban „biztonsági szempontból is aggályosnak tartja, hogy a minisztériumok ennyire kis helyen koncentrálódnak a Várba költözéssel”.

A Párbeszéd-polgi persze nemcsak a Horthy-restauráció fantomjától retteg, és biztonsági szempontból aggódik, de bevallotta – kapaszkodjunk meg –, hogy a csontvázaktól is retteg.

Samu, gyere elő!

Hát persze, hogy belecsapott a korrupciómantrába, mint egyszeri szabolcsi legény a lecsóba.

A jeles pszicho- és bibliodráma-vezető – nem viccelünk, ezzel foglalkoztatta magát, mielőtt Budavár élére ejtőernyőzött – ezerrel tolja a pszichodrámát. „Sok minden hullik majd ki a szekrényből, de a feltáró munka nem lesz egyszerű feladat” – lebegtette be, hogy milyen korrupciógyanús ügyletek szagát érzi a csalhatatlannak hazudott szimata.

Nem is oly apró bibi, hogy a Fidesz-KDNP leköszönő budapesti kerületi polgármesterei jelentős pénzügyi többlettel, összesen mintegy 93 milliárd forinttal adták át az önkormányzatokat balliberó utódaiknak. „A folyószámlán a mai napon 2,651 milliárd forint található, ezen felül 7,528 milliárd forint Magyar Államkötvényben lekötött értékpapírt adtunk át utódainknak. Hiteltartozásunk nincsen” – üzente Nagy Gábor Tamás, a Fidesz-KDNP leköszönő I. kerületi polgármestere is az orrproblémás V. Naszályinak.

Aki jobban tenné, ha felhagyna a riogatással, a szellemek és a csontvázak üldözésével, és a drámai cirkuszolás helyett valami építő jellegű munkához látna. Végtére is ezzel bízták meg a polgárok...

Címkék: Budavár, I. kerület

Újraszámolhatják a polgármesteri szavazatokat az I. kerületben!

2019.10.19.

A Fidesz-KDNP azért nyújtott be óvást az I. kerületi polgármester-választás kapcsán, mert a voksok szétválogatásánál óriási volt a káosz. Dr. Nagy Gábor Tamás, a kerület eddigi vezetője mindössze 121 szavazattal maradt alul, tehát akár még fordulhat is a kocka.

Illusztráció: MTI/Sóki Tamás

Október 21-én, hétfőn délután dönthet a Fidesz-KDNP beadványáról a Fővárosi Választási Bizottság: a kormánypártok megtámadták V. Naszályi Márta, a Párbeszéd megválasztott első kerületi polgármesterének győzelmét.

A Fidesz-KDNP azt szeretné elérni, hogy több egyéni választókörzetben is újraszámolják a polgármesteri szavazatokat. Arra hivatkoznak, hogy a voksok számlálásánál a különböző színű és fajtájú szavazólapok és borítékok szétválogatása és minősítése miatt általános és hatalmas volt a káosz.

A fideszes delegáltak arról számoltak be, hogy nagy volt a kapkodás a szavazólapok jelöltenkénti szétválogatása közben, és szerintük senki sem ellenőrizte, hogy nem került-e érvényes szavazólap más jelölt szavazólapjai közé. Három kormánypárti delegált arra gyanakodott, hogy a körzeteikben a fideszes jelöltre leadott szavazólapok keveredhettek V. Naszályi szavazatai közé, ezért a megállapított eredmény téves lehet.

Mint korábban megírtuk, V. Naszályi mindössze 121 szavazattal előzte meg az I. kerületet eddig vezető Dr. Nagy Gábor Tamást (Fidesz-KDNP), így a három körzet újraszámolásának komoly tétje lehet, ha elfogadja a kormánypártok érvelését a Fővárosi Választási Bizottság.

Címkék: Budavár, I. kerület

A választás eredménye az I. kerületben

2019.10.14.

Október 13-án az I. kerületben is polgármestert és képviselő-testületet választottak. Mutatjuk az eredményeket.

Váradiné Naszályi Márta (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) lett Budapest I. kerületének polgármestere a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.

A jelöltek sorrendje:

    1. Váradiné Naszályi Márta (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) - 48,31 százalék (6025 szavazat)
    2. Dr. Nagy Gábor Tamás (FIDESZ-KDNP) - 47,34 százalék (5904 szavazat)
    3. Jakab-Novák Eszter (Független) - 4,35 százalék (542 szavazat)

A képviselő-testület tagjai 2019-2024:

Egyéni választókerületi képviselők (10):
  • MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP-JOBBIK-VÁRUNK EGYESÜLET (8)
  • FIDESZ-KDNP (2)

DR. SÁNDOR PÉTERNÉ (FIDESZ-KDNP)
MARSCHALL MÁTÉ (FIDESZ-KDNP)
VARGA DÁNIEL (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP-JOBBIK-VÁRUNK EGYESÜLET)
MOLNÁRKA GÁBOR (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP-JOBBIK-VÁRUNK EGYESÜLET)
GELENCSÉR FERENC (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP-JOBBIK-VÁRUNK EGYESÜLET)
CSOBÁNCZY GÁBOR (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP-JOBBIK-VÁRUNK EGYESÜLET)
TÖLCSÉR BORBÁLA (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP-JOBBIK-VÁRUNK EGYESÜLET)
REMENYIK ILDIKÓ (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP-JOBBIK-VÁRUNK EGYESÜLET)
KOVÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP-JOBBIK-VÁRUNK EGYESÜLET)
DR. KUN JÁNOS (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP-JOBBIK-VÁRUNK EGYESÜLET)

Kompenzációs listás képviselők (4):
  • FIDESZ-KDNP (3)
  • MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP-JOBBIK-VÁRUNK EGYESÜLET (1)

DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (FIDESZ-KDNP)
DR. PATTHY SZABOLCS (FIDESZ-KDNP)
VARGA ANTAL (FIDESZ-KDNP)
ZSITNYÁK JÁNOS (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP-JOBBIK-VÁRUNK EGYESÜLET)

Címkék: Budavár, I. kerület

Fedezd fel az I. kerületet turista szemmel (is)

2018.02.20.

Fotó: vjm.hu

Kétségtelen, hogy Budapest nemcsak magyar szemmel gyönyörű város, hanem az évről évre ide látogató turisták szerint is az egyik legjobb úti cél Európában. Ebben nagy szerepe van az I. kerületnek és a Várnegyednek is, amit most mi is a turisták szemével láthatunk az Idegenvezetők Világnapja alkalmából.

Regensburgi látogatás

2017.10.09.

Regensburg város vezetése és a Regensburger Domspatzen kórus volt a vendége a hétvégén a Budavári Önkormányzatnak.

A kórus a Mátyás-templomban és a Terézvárosi-plébániatemplomban adott közös hangversenyt a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolával. A német városvezetők és az I. kerület vezetése részt vett a koncerteken és több kulturális programon is.

Címkék: Budavár

Világháborús bombát hatástalanítottak a Krisztina téren

2017.10.03.

A Budavári Önkormányzat vezetése ezúton is köszöni a gyors és profi munkájukat a tűzszerészeknek, akik a világháborús bomba hatástalanítása mellett a helyszín zárásában, a lakosság tájékoztatásában és kitelepítésében is részt vettek.
A Krisztina téri plébánia udvarán egy 100 kilogrammos orosz repeszromboló bombát találtak földmunkák közben. A tűzszerészek azonnal lezárták a területet és a Katasztrófavédelemmel illetve a Budavári Önkormányzat szakembereivel közösen kiürítették a környező iskolákat, lakóházakat és a Farkas Edith Szeretetotthont is. A Budavári Önkormányzat a Budapesti Közlekedési Központtól rendelt fűtött buszokkal szállította át a Petőfi Sándor Gimnáziumba az otthon lakóit, ahol a lakosságnak is kialakítottak befogadó állomást.
A katonák a bomba gyújtószerkezetét a helyszínen megsemmisítették, a bombatestet pedig a honvédség központi gyűjtőhelyére szállították. Este már mindenki visszatérhetett az otthonába.

Címkék: Budavár

A Budavári Önkormányzat válasza az Együtt vádjaira

2017.09.30.

Az Együtt I. kerületi képviselője újból arról tett tanúbizonyságot, hogy nem ismeri a kerületi rendeleteket, úgy nyilatkozik a Budavári Önkormányzat működéséről, hogy fogalma sincs mit beszél. Az Önkormányzat lakásrendelete eddig is tartalmazta az ideiglenes elhelyezés fogalmát, ennek szabályai eddig is megtalálhatóak voltak a 2/2017. (II.23.) számú rendelet 3.§ (5) bekezdésében, legutóbbi rendeletmódosításkor csupán annyit szigorított a Képviselő-testület az eddigiekhez képest, hogy a bérbeadás idejét 1 évben maximálta. A jövőben tehát a váratlan és rendkívüli élethelyzetből eredő lakhatási probléma megoldása érdekében 1 évnél hosszabb ideig szociális lakbérrel a Képviselő-testület nem biztosít lakást. Veres Dávid képviselőnek ez csak azért lehet új rendelkezés, mert nem olvasta el a jogszabályt, ehhez képest bátran mond véleményt róla.

2017.09.30.

Budavári Önkormányzat

Címkék: Budavár

Online Ügyfélablak nyílik

2017.09.28.

Tovább bővíti online szolgáltatásainak körét a Budavári Önkormányzat. Az e-adózás után októbertől bevezetjük az „Ügyfélablak” rendszert is, amelynek segítségével az első gépjármű esetén a lakossági behajtási-várakozási és várakozási hozzájárulások („parkolási engedélyek”) kiadását tudják majd sorban állás nélkül, otthonról is kezdeményezni az I. kerületi lakosok.

Az új szolgáltatással az önkormányzat a parkolási engedélyek kiadását szeretné kényelmesebbé és gyorsabbá tenni az ügyfelek részére.

A kerületben állandó lakcímmel rendelkező gépjármű tulajdonosok számára az önkormányzat az első gépjármű esetében a regisztrációs díj megfizetését követően a korábbiakkal megegyező módon díjmentes parkolási lehetőséget biztosít parkolási engedély kiadásával, amelyet ezentúl már az online rendszeren keresztül is intézhetnek.

Az online ügyfélablak 2017. október 2. napjától a www.budavar.hu oldalról érhető el. Az ikonra kattintva először regisztrálnia kell az ügyfélnek (e-mail és jelszó megadásával), majd a rendszer által automatikusan generált és e-mail útján megküldött biztonsági kód megadását követően tud belépni a rendszerbe. Az ügyfelek adatainak maximális biztonsága érdekében minden egyes belépésnél a rendszer új ellenőrző kódot generál és küld a megadott e-mail címre, a belépés csak a kód beírása után lehetséges.

A lenyíló felületeken az ügyfélnek először el kell fogadnia a felhasználási és adatvédelmi tájékoztatót, majd meg kell adnia személyes adatait, valamint a tulajdonában/üzembentartásában lévő - adott címen első - gépjármű adatait. Ezt követően kerül sor a 2000 forintos regisztrációs díj megfizetésére, amely a rendszeren keresztül, banki átutalással vagy online bankkártyás fizetéssel egyenlíthető ki, erről az ügyfélablak e-mail útján visszaigazolást és számlát is küld az ügyfélnek.

Az ügyfélablak rendszer összeköttetésben áll a Belügyminisztérium, a Budavári Kapu Kft. és a Polgármesteri Hivatal Adó Csoportjának nyilvántartásaival. A hivatal munkatársai ezáltal ellenőrzik, hogy a kérelem jogos-e, a feltüntetett adatok egyeznek-e a nyilvántartásokban szereplőkkel és az igénylőnek nincs-e fennálló adótartozása. Amennyiben minden adat rendben van, a parkolási engedélyt e-mail útján megküldi a rendszer az igénylőnek. Ha a rendszer eltérést talál a megadott adatokban vagy adótartozás merül fel, azt jelzi az igénylőnek. Az adótartozást és az eltéréseket személyesen kell egyeztetni a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálati irodáján.

Az októbertől induló új szolgáltatásban a 2017-es évre szóló engedélyek lesznek intézhetők, várhatóan decembertől lesz lehetőség a jövő évi engedély iránti igények leadására. Amennyiben az online ügyfélablak sikeres lesz, a szolgáltatásait tovább bővíti az önkormányzat. A tervek szerint a jövőben lehetőség nyílik majd az úgynevezett második autóra igényelhető parkolási engedély, a gazdálkodói valamint az egészségügyi várakozási hozzájárulások igénylésére is. A fejlesztések megtörténtéig az utóbbi engedélyek a korábbiakkal megegyező módon személyesen intézhetők.

Címkék: Budavár