Szentendre kultúrája is veszélybe került a baloldal ámokfutásától

Rájár a rúd a Dunakanyarban található kulturális intézményekre. Miután Vácott és Szentendrén ellenzéki vezetés került hatalomra, rohamtempóban kezdték írtani a városok értékeit.

A Váci Dunaknyar Színház dolgairól már több ízben beszámoltunk. Jelenleg ott áll a helyzet, hogy a polgármester-asszonynak "köszönhetően" egy igazgatóból és három dolgozóból áll a társulat, miután a korábbi igazgató és tizennégy alkalmazott felmondott.

De a Duna túloldalán sem jobb a helyzet. Most Szentendre új vezetése döntött úgy, hogy amit több évtizeden keresztül az előző vezetések felépítettek, nem kívánják a jövőben támogatni és nem szeretnék, ha a város továbbra is kulturális fellegvárként működne.

Sólyomné Gyürk Dorottya,a város korábbi kulturális alpolgármestere, a Magyar Nemzetnek nyilatkozott és elmondta, az önkormányzat csökkentette a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) támogatását és megpróbálja az államnak visszaadni a számára terhessé vált intézmények egy részét. Jelenleg nincsen a kultúráért felelős alpolgármestere a városnak, az FMC vezetőjét szabadságra küldték és a centrum támogatását 160 millió forinttal csökkentették.

A városvezetés kijelentette, hogy nem kívánnak az eddigiekhez hasonló összegeket költeni a kultúrára, inkább a pénzeket inkább kerékpárútra és útfelújításra költenék. Zárójelben jegyezzük meg, hogy ez az érv kísértetoesen hasonlít Csőzik László, Érd ellenzéki polgármesterének érvelésére, aki nem a kultúrától, hanem a sporttól vett el milliókat.

Gulyás Gábor a lapnak elmondta, hogy az önkormányzat új vezetésének kérésére összeállítottak egy minimális működéshez szükséges költségvetési tervezetet, amely alapján a múzeumi ingatlanok fenntartásához és a 110 munkavállaló bér- és járulékköltségének finanszírozásához 430 millió forintra van szükség. Ezzel szemben végül mindössze nyolcvanmillió forint jutott a város költségvetésében az FMC-re, amely a 170 milliós állami normatívával együtt is azt jelenti, hogy nem fenntartható a kulturális intézményhálózat.

Szentendrére gondolva a legtöbb embernek a kultúra jutott edig az eszébe. Művésztelepek, Skanzen, múzeumok. Úgy tűnik, hogy van, akiket ez zavar és emiatt képesek lerombolni több évtized kemény munkáját.

Címkék: Agglomeráció
https://nullker.blogstar.hu/./pages/nullker/contents/blog/91377/pics/lead_800x600.jpg
Agglomeráció
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?