Blogolj!

Sárba tiport múlt Újpesten

Mindig van lejjebb. A pénz soha nem elég, mindig több kell.

Derce Tamás 20 éven át volt Újpest polgármestere

Az önkormányzati választások óta Újpesten is egymást érik a gátlástalannál gátlástalanabb húzások. A kerület vezetése a fent említett két mondatot tarthatja ars poetica-jának. De még ennél is nagyobb baj, hogy szigorúan tartják magukat ezekhez.

Annyira sötét a lelkük, hogy nem csupán az előző években ott dolgozókat lehetetlenítik-, vagy zavarják el. Hanem még azoknak is ártanak, akik velük voltak kapcsolatban.

Mondhatnánk nem sokáig haboztak, hiszen az új Újpest Önkormányzata képviselő testülete 2019. november 28-i ülésén, Déri Tibor polgármester előterjesztéséről hozott határozatot. Miszerint a 2011. januárjában, - Wintermantel Zsolt javaslatára létrehozott - Semsey Aladár Újpesti Életműdíjjal járó életjáradék összegét jelentősen lecsökkentik.

Az Életműdíj annak az Újpesten legalább tíz éven keresztül polgármesteri tisztséget betöltő személynek adományozható, aki városvezetői tevékenysége során – Újpest történelmi hagyományaira és az elődök munkásságára építve – kiemelkedő szerepet töltött be Újpest fejlődésének előmozdításában, a város hagyományainak megőrzésében, valamint Újpest, az újpesti hagyományok, az elért eredmények, az újpesti kultúra széleskörű megismertetésében és munkásságával példát mutatott utódai számára, valamint aki már nem tölt be Újpesten választott politikai tisztséget.

Derce Tamás korábbi polgármester, aki 20 éven át volt a IV. kerület vezetője, a fentieknek tökéletesen megfelel, így Wintermantel Zsolt és a képviselő testület természetesen megszavazta neki a Semsey Aladár Újpesti Életműdíjat és a vele járó életjáradékot.

Most - talán irigységből, vagy bosszúvágyból, mert jó munkát végzett, amire a mostani vezetőség zsigerből képtelen - a Déri Tibor vezette önkormányzat nem késlekedett, és az életjáradék összegét jelentősen megnyirbálta. Mit nekik tisztelet, mit nekik tisztesség? Másnak kell a lóvé. Tolvaj banda!

Alább Derce Tamás nyilatkozata:

Nyilatkozat 

Az Újpesti Önkormányzat 28/2019. számú rendeletét tudomásul vettem.

Tudomásul vettem, hogy mint rendszerváltó polgármester,

-aki 1990-ben megválasztását követően minden politikai nyomás ellenére senkit nem rúgott ki a munkahelyéről, senkinek nem okozott egzisztenciális bajokat, s létrehozta az ország egyik legjobb Hivatalát,

-akinek a vezetésével az önkormányzat 238 önkormányzati szociális bérlakást épített a Külső-Szilágyi úton, saját erőből, s amely mértéket a mai napig az ország egyetlen önkormányzata sem volt képes elérni és meghaladni,

-aki személyesen harcolta ki a Fóti úti felüljáró megépítését, a 14-es villamos meghosszabbítását, amivel számottevőn javult Káposztásmegyer közlekedése,

-akinek az irányítása mellett létrehoztuk, a Fecske-házat, ahol már eddig is több száz fiatal házaspár kezdhette közös életét önkormányzat tulajdonában lévő lakásban rendkívül kedvezményes feltételek mellett,

-aki személyes eljárásával elérte, hogy a Rákospalotai Szemétégető Mű kéményére megépüljön a füstgázmosó, s ezzel sikerült elérnie, hogy a Káposztásmegyeren élőkre ne hulljon tovább a füstből kénsav, szálló-por és különféle rákot okozó nehézfémek, toxikus anyagok,

-aki ugyancsak kiharcolta, hogy a Váci úton lévő szennyvíztisztító bűzokádó medencéje befedésre kerüljön, s így Újpest Duna menti részén élőknek normális, bűzmentes élete lehessen,

-aki személyes eljárása során megakadályozta, hogy a Budalakk telephelyén ne történjen környezetvédelmi katasztrófa a kiemelten veszélyes anyagokat tartalmazó több száz hordó felrobbanásával,

-aki személyesen harcolta ki, hogy a káposztásmegyeri HM és BM lakásban élők, a Hm-től és a BM-től bérlakásukat ne piaci áron, hanem ugyan olyan feltételek mellett vehessék meg, mint az önkormányzati bérlők s ezzel minden egyes bérlakását megvásárló több millió forint megfizetésétől mentesült,

-akinek irányítása mellett új városháza, több mint fél tucat orvosi rendelő épült, iskolák óvodák, bölcsődék felújítása történt meg,

-akinek sikerült elérni, hogy a Károli Gáspár Egyetem Állam és Jogtudományi Kara Újpestre költözzék, s ezzel Újpest egyetemmel rendelkező település lett,

-akinek irányítása mellett, létre jött az Újpest Színház, az Újpesti Polgárcentrum, az Újpesti Galéria, az Újpesti Helytörténeti értesítő,

-akinek az irányítása alatt álló önkormányzat, már a 1990-es évek közepétől ingyen tankönyvet biztosított az általános iskolások számára,

-aki húsz éves polgármestersége alatt csak épített, és sem személyiségeket, sem vagyontárgyakat nem rombolt, hanem segítettséget adott még politikai ellenfeleinek is, mindig a törvény és az emberi tisztesség rendes útján eljárva:

A sort nem folytatom. Tudomásul vettem, hogy az eredeti Semsey Aladár díjra vonatkozó rendeletben meghatározott feltételek alapján az Önök megítélése szerint, arra nem vagyok méltó. A módosított rendelettel létrejött új Semsey Aladár díjat pedig köszönettel magamtól elhárítom, ugyan úgy, ahogy korábban azt, az Újpest Díszpolgára díj esetében is tettem.

Kívánom, mint újpesti születésű, itt élő polgár, hogy a jelenlegi önkormányzat, az irányításom alatt működött önkormányzatnál sikeresebb legyen. A lehetőség adott, csak tisztességgel kell ellátni a feladatokat. Mint Újpest valaha volt leghosszabb ideig, a város első emberének tisztét betöltő Polgármester, kívánom az újonnan megválasztott Polgármester Úrnak, hogy amikor e tisztétől megválik, s az élet számára más feladatot ad, nálamnál jóval többet tudjon felmutatni a polgármesteri tevékenységéből, mert ezzel csak Újpest nyer. A lehetőség adott, csak tisztességgel kell ellátni a feladatokat.

Egy filozófus szerint minden méltóságunk gondolkodási képességünkből ered. Hát tegyenek érte. Imádkozom Újpestért, Önökért, a Polgármesterért.

dr. Derce Tamás

aki büszke arra, hogy Újpest szülötteként, húsz évig polgármestere volt Újpestnek, hogy tudott tenni Újpest fejlődéséért, polgártársaiért, hogy Újpest nyugalmazott polgármestere lehet,

Budapest Díszpolgára.

Ú j p e s t, 2020. január 21.

Hiába. Egy úr, minden körülmények között úr marad.

Címkék: IV. kerület, Újpest
1
https://nullker.blogstar.hu/./pages/nullker/contents/blog/89513/pics/lead_800x600.jpg
IV. kerület,Újpest
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2020-01-27 13:28:08
" Egy úr, minden körülmények között úr marad. " >>>>>>> Zárja a sorait a cikk szerzője.
Na, ez az, amire egy kommunista (ha úgy jobban tetszik: egy liberálbolsevik) soha a büdös életben nem volt, és ma sem képes !!!!
Ismervén az általános fejlődési képességeik vonalát, ezután sem lesz képes !!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?