Blogolj!

Pikó lapja ismét rávilágított, hogy a polgármester megrögzött hazudozó

A terjedelmes, mélabús és érdektelen cikkek mellett egy érdekességre bukkantunk a színvonalát tekintve erős lejtmenetben lévő Józsefváros újság legújabb számában. A kerületi háziorvosi rendszerről szóló cikk rávilágít arra, hogy Józsefvárosban az egészségügyi ellátás, és az orvosi praxisok betöltöttsége az országos átlaghoz képest kiemelkedően áll. Mindez annak fényében érdekes, hogy Pikó és csapata a kampányában azt hazudta, hogy a kerületi rendelőkből orvosok hiányoznak, és emberek halnak meg az elégtelen egészségügyi ellátás miatt.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Pikó András polgármester kampányának visszatérő eleme volt az egészségügy. Tavaly júliusban, még jelöltként közösségi oldalán (ki tudja milyen statisztika alapján, mert azt nem nevezte meg), azt írta, hogy Józsefvárosban kevesebb ideig élnek az emberek többek között az elégtelen egészségügyi ellátásnak köszönhetően. Ezt később azzal fejelte meg, hogy orvosok hiányoznak a rendelőintézetekben, és hogy az egészségügy lerombolását helyben szenvedjük el.

Szeptember 22-én például azt osztotta meg, hogy innen, azaz Józsefvárosból hiányzik a legtöbb rendőr, tanár és ORVOS!!! Alpolgármestere, Erőss Gábor októberben a fentieket azzal tetőzte, hogy kézilabdacsarnokra van pénz, de a kerületiek biztonságos egészségügyi ellátására nincs. Sajnos – mint a választások is bizonyítják – sokan bedőltek ennek a hazudozásnak, amiről a leplet maga Pikó lapja, a január 15-én megjelent Józsefváros újság rántotta le.

A korábbi állításokkal szemben a kerületi egészségügy kiemelkedő helyen áll

A Népszavától igazolt Zoltai Ákos Héczey Andrással, az egyik kerületi háziorvossal beszélgetett. A balliberális újságíró – nagy bánatára – Héczey arról számol be, hogy a józsefvárosi egészségügy kiemelkedő. A Fidesz vezetése alatt megújult az Auróra utcai szakrendelő és „a nyolcadik kerületben gyakorlatilag nincs olyan háziorvosi rendelő, amit ne újítottak volna fel”. Az új főszerkesztő és az új kerületi vezetés érdekeit szem előtt tartva Zoltai megkérdezte Szili-Darók Ildikó egészségügyért felelős alpolgármestert is a témában, aki elmondta: egyelőre tájékozódnak a tennivalók kérdésében.

Borsodig kellett „elmennie” az újságírónak, hogy rosszat írhasson az egészségügyről

Hogy minden rendben van ezen a területen Józsefvárosban, bizonyára bosszantó lehetett a balliberális kollégának, ezért aztán gyorsan kitekintett a legelmaradottabb régióra, Borsodra, hogy a lelke – és a főnökei – megnyugtatására valami negatívumot is leírhasson. Ehhez pedig – a leghitelesebb forrást – a DK egészségpolitikusát kérdezte meg, aki elpanaszolta, hogy ott sok a betöltetlen praxis.

Fejlesztések, amelyek kimaradtak az összeállításból

De térjünk vissza a kerülethez, elvégre nem a Borsod újságot vettük a kezünkbe. Zoltai „Népszavás” Ákos kénytelen volt leírni, hogy az országos átlaghoz képest a VIII. kerület kiemelkedően áll, hiszen az Állami Egészségügyi Ellátó Központ adatai szerint mindössze egy praxis betöltetlen a kerületben.

A Szent Kozma Egészségügyi Központ és a kerületi háziorvosi rendelők felújításán túl, amit a témában nem mert, vagy nem akart leírni Zoltai, mert a jobboldali városvezetés alatt történt:

  • új háziorvosi rendelőt alakítottak ki a Kálvária téren,
  • új gyermek háziorvosi rendelőt hoztak létre a Gutenberg téren,
  • folyamatosan újult meg a rendelők eszközparkja,
  • bevezették a háziorvosi és szakorvosi életpályamodellt,
  • védőoltásokra lehetett önkormányzati támogatást igényelni,
  • kibővítették az ingyenes szűrőszombatot,
  • a kerület pereméről az Aurórába költözött a háziorvosi ügyelet és sürgősségi ellátás.
1
https://nullker.blogstar.hu/./pages/nullker/contents/blog/88996/pics/lead_800x600.jpg
Józsefváros,VIII. kerület
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2020-01-17 16:05:44
Ez - mégis - kinek jelent újdonságot.
IDÉZET A KOMMUNISTÁK TÍZPARANCSOLATA CÍMŰ GYŰJTEMÉNYBŐL:
3.) pont: A kommunista mindig hazudik: kicsit, nagyot, még nagyobbat, nyilvánosan, logikátlanul, betegesen és szégyenkezés nélkül.
4.) pont: A kommunista szereti a pénzt, a hatalmat, a vagyont, a fosztogatást, a harácsolást, a közszereplést, a vastapsot, a proletárokat, a parasztokat, a felvonulásokat, az „ingyen” virslit (kenyérkével, mustárral és seritallal), a csasztuskákat, a párttitkárokat, a párttagsági könyvecskét. Imádja a veres csillagot és a veres zászlót, a sarlót és a kalapácsot, az egykori Szovjetuniót, Kun–Rákosi–Kádár–Horn–Gyurcsány elvtársakat és holdudvaraikat.
(Forrás: Prof. Dr. Bokor Imre)
Kell még valamit mondanom, Ildikó ?!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?