Mikor az üldözési mánia gonoszsággal párosul

Ennek igazi megtestesítője Vajda Zoltán XVI. kerületi képviselő. Aki facebook oldalán már a bemutatkozásnál is így kezdi:

„NemFideszes közéleti szereplő, politikus, XVI. kerületi önkormányzati képviselő…”

Ilyen az, amikor valaki nem arra büszke, ami. Mondjuk nincs is mire. A kis zsebforradalmár és agresszor mindent utál, amit a Fidesz csinál. Még akkor is, ha annak ő maga is örül. Igazi tudathasadásos állapot. Tessék csak nézni:

"Legnagyobb kislányomat fogszabályozásra kísérem és most látjuk először a frissen felújított hősök terei szakrendelőt. Csodaszép lett, öröm, hogy adóforintjaink jól hasznosultak."

Ha itt lenne vége, akkor lenne szép történet. De nem. Hiába szép, hiába örül ez a drága lélek, valamit akkor is hányni kell a Fideszre. Íme:

"Külön boldogság, hogy a frissen festett falakat a fideszes helyi hatalom nem kívánja már bemocskolni a hazug propaganda-tévéjével, azok ugyanis (remélem végérvényesen) eltűntek innen."

Persze nem kell csodálkozni, Vajda egy ilyen igazi megkeseredett, rosszindulatú Együtt pártkatona. Ott tanulta a jómodort.

Egy másik bejegyzése is igencsak árulkodó az állapotáról. Néhány mondatot idéznék:

"A változás Budapesten és országszerte is elkezdődött októberben, de nekünk itt helyben még sok dolgunk van, hogy fővárosunk e jobb sorsra érdemes kerületét felszabadítsuk. Addig is tartsuk azonban számon, hogy kik azok, akik pillanatnyi előnyökért, anyagi javakért, a számukra drogként ható hatalomért kiszolgálják ezt a rendszert, és semmilyen szinten ne vállaljunk velük közösséget a későbbiekben, amikor a rezsim bukása után "megtérnek" és bizonygatják, hogy ők mindig is ellenállók voltak. És tartsuk számon azt a kevés számú tisztességes kivételt is, akinek tényleg nem volt más választása."

Ez egy kicsit ilyen Márki-Zay Péteres „írjunk halállistát” mentalitás. Reméltük, hogy MZP-ből csak egy van, de sajnos úgy tűnik ez fertőző. Csak nincs rá orvosság.

Címkék: XVI. kerület
https://nullker.blogstar.hu/./pages/nullker/contents/blog/88949/pics/lead_800x600.jpg
XVI. kerület
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?