Véget ért a Mónika-show: egy gyurcsányistával kevesebb Rákospalotán

Távozott a XV. kerületből Lamperth Mónika jegyző. Mit mondjunk: nem sírjuk vissza!

Jó régen összenőtt, ami összetartozik...

Hát így! Egy gyurcsányistával kevesebb a XV. kerületben! Na, még így is van belőlük elég, sőt: túl sok(k) is.

Az élet apró örömei...

Lelépett végre Lamperth Mónika jegyző, Fletó, a nemzeti elkúró szárnysegédje, akinek munkásságát öt évig nyögte Rákospalota, Újpalota és Pestújhely. A kőszociból dékássá szigorodott pártkatona múltú balkatona, aki a Maszop–Szadesz-vészkorban belügy-, önkormányzati és területfejlesztési, majd szociális és munkaügyi miniszterként is (ki)szolgálta Gazdáit, D-209-es kódszámút és a Gyurcsányi nevűt. Aki aztán virtigli politikai szereplőként játszotta a törvényesség őrét a XV. kerületben.

És aki kis híján KariGeri főjegyzője lett nemzetünk fővárosában. Ezt – legalább – megúsztuk.

A Mónika-show most véget ért. A főhős vette a kalapját. Legfőbb ideje volt. Köszönjük.

Úgysem volt benne köszönet.

1
https://nullker.blogstar.hu/./pages/nullker/contents/blog/86458/pics/lead_800x600.jpg
Rákospalota,XV. kerület
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-11-24 16:16:45
Erre mondják:
NAGY "SZELLEMEK", HA TALÁLKOZNAK ....... !!!!!!!
Két hülye, egy pár.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?