Blogolj!

Újbudai módi: semmi munka, dupla pénz!

Itt rohadtul nem működik a matek. Vagy csak nekem nem áll össze? Eddig a 1990-1994-es időszakot leszámítva soha nem volt szükség háromnál több alpolgármesterre Újbudán. A legutóbbi ciklusban kettő volt. Erre mi történik most? 

A korábbi kettő helyett négy új kerületi alpolgármester lesz. Ezek után gondolhatnánk, mivel négyen kellenek, hogy elvégezzék a korábbi kettő munkáját, a fizetésük legalább nem lesz sok. Na még mit nem!

Fotó: MTI

Újbuda ellenzéki többségű képviselő-testülete csütörtökön elfogadta László Imre DK-s polgármester előterjesztéseit, amellyel megduplázták az alpolgármesterek fizetését – írta meg az Origó. A törvényileg kiosztható maximális fizetést kapják úgy, hogy még semmit nem tettek a kerületért. Pontosabban annyit tettek, hogy megemelték saját fizetésüket. 

Nevezzük meg azért ezt a négy kiváló dolgozót. A DK-s Bakai-Nagy Zita, a Momentumos Orosz Anna, a Párbeszédes Barabás Richárd, valamint a szocialista Hintsch György. Az Origó értesülései szerint Orosz Anna 979 100 forintot (költségtérítés: 146 900 forint); Bakai-Nagy, Barabás és Hintsch pedig 928 100 forintot (költségtérítés: 139 200 forint) vihet haza.

Kurvára kellett nekünk ez az ellenzéki összefogás. Több éhes szájat üres zsebet kell megtömni. 

Még szerencse, hogy a Jobbik és az LMP kimaradt a nagy koalíciós kényszeres osztogatásból. Úgy fest csak a szavazóikra volt szüksége ennek a hét faluból összeszedett csürhének. Most pedig a mór megtette kötelességét, a mór mehet. A húsosfazékhoz őket már nem engedik oda. Pedig milyen jól mutatna fél tucat alpolgármester!

Persze ne legyünk igazságtalanok. A polgármester úr dolgozik. A fizetésemelések mellett ő már fúrja a budai szuperkórház ügyét!

Újbuda új polgármestere leállítaná a szuperkórház építését

A volt kórházigazgató szerint olcsóbban és jobban szolgálná a régió érdekeit, ha a Szent Imre Kórházat fejlesztenék tovább. A polgármester teljeskörű vizsgálatot tervez az önkormányzat korábbi működésének átvilágítására - derült ki a hírklikknek adott interjújából, amelynek ezek voltak a legfontosabb részei: „ Visszafordítható-e annak a szuperkórháznak a kivitelezése, amelyről korábban egyértelműen kijelentette: felesleges, hihetetlenül sok pénzbe kerül, amelynek egy részét feltehetően el is lopnák...

Címkék: Újbuda
1
https://nullker.blogstar.hu/./pages/nullker/contents/blog/85394/pics/lead_800x600.jpg
Újbuda
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-11-03 11:28:48
Az kommunisták tartják magukat a réges-régi szlogenjükhöz:
" Mindent vállalunk, csak munkát ne adjanak ! Mindezt legalább dupla fizetésért !!!!!! "
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?