Este a Ráday utcában

Ferencváros egyik turisztikai büszkesége a Ráday utca. Amely nem csupán a múltjával, de jelenével is csalogatja a hazai turistákat és az ide látogató külföldieket.

De induljunk előbb a Bakáts térről, az Ybl Miklós tervezte Assisi Szent Ferenc templomtól. A Bakáts térről, amely híven őrzi a 19. századi városfejlődésben kapott rangját: három intézménye (elöljáróság, plébánia, iskola) ma is eredeti épületében működik. A teret szegélyező kórház mai állapotában is imponáló szecessziós díszeivel.

Igazi exkluzív kaland a térről külön lejárattal megközelíthető altemplom megtekintése, amelyben talán 1956-ban miséztek utoljára, de kiállításokat időről-időre rendeznek.

És ha már kiállítások! A Ráday utcai séta valójában a 18. század végétől egy napjainkig ívelő stílustörténeti kirándulás lehet. Hiszen míg a Bakáts tér maga az ízig-vérig múlt, addig a Ráday utcában fellelhető sok-sok kortárs művészeti galéria már a jelenkor alkotóit jellemzi. Emellett számtalan izgalmas udvarbelső megtekintése is színesítheti a programot.

Ha pedig kellően eltelített minket a történelem és a kultúra, akkor kár lenne kihagyni, hogy betérjünk egy-két vendéglátóhelyre és a torkunknak és gyomrunknak is adjunk valamit. Hisz a Ráday utca pezsgő, mai életét a teraszok, a sok és sokféle szolgáltatást nyújtó vendéglátás ugyanúgy jellemzi.

Az Idegenvezetők Világnapján mindezt sokan meg is tapasztalhatták. Önöknek is csak ajánlani tudom, nevezzenek be egy ilyen túrára.

Címkék: Ferencváros
https://nullker.blogstar.hu/./pages/nullker/contents/blog/49162/pics/lead_800x600.jpg
Ferencváros
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?