Szent László-kiállítás a Horváth Mihály téri templomban

Szent László királyunk trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulóját ünnepeljük 2017-ben, amelynek tiszteletére emlékévet hirdettek. A határokon átívelő programsorozat részeként október 15-én kiállítás nyílt a józsefvárosi Szent József plébánián. A Tiszta hittel, erős kézzel – Szent László király, a hit bajnoka, a haza hőse című utazó kiállítást – a szentmisét követően – dr. Lomnici Zoltán a legfelsőbb bíróság korábbi elnöke nyitotta meg.

„Hogy a magyarság megmaradjon, annak érdekében hitre, rendre és biztonságra volt szükség az országban” – mondta dr. Lomnici Zoltán megnyitóbeszédében. „A belső rend kialakítása érdekében László király szigorú törvényeket hozott, amellyel sikerült is a bűncselekmények nagy részét megakadályoznia. Kiemelten fontosnak tartotta országa határainak védelmét is. Hite, tettei, törvényei történelmünk fontos alakjává emelték, uralkodásának eredményei, következményei évszázadokon át hatással voltak országunk fejlődésére” – emelte ki a Szent László-év Tanácsadó testületének tagja.  

A tárlat molinói a templomban kaptak helyet, amelyeket olvasva megtudhatjuk, hogy a korszakban milyen küzdelmek dúltak a trónért, milyen hős jellem és „megnyerő” személyiség is volt László király. „A legelegánsabb király” – jellemezték kortársai, aki végül az ország főurainak egyöntetű akaratából 1077 áprilisában került a trónra. Következetes törvényeivel visszaállította a belső rendet, ugyanakkor tovább folytatta a Szent István által megkezdett egyházszervező munkát.

Megismerhetjük a tárlaton, milyen volt Közép-Európa Szent László idején, részleteket tudhatunk meg szentté avatásáról, de például Győrött őrzött hermájáról is. A Szent László-év programsorozata Kárpát-medence szerte kiállításokkal, konferenciákkal, tanulmányi vetélkedőkkel, ifjúsági programokkal emlékezik a lovagkirályra. 

Címkék: Józsefváros
https://nullker.blogstar.hu/./pages/nullker/contents/blog/43726/pics/lead_800x600.jpg
Józsefváros
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?