Terítéken a polgármesterek - Interjú Hassay Zsófiával

Egy évvel az önkormányzati választások után megkerestük a budapesti kerületek és az agglomeráció polgármestereit, hogy a ciklus egyötödéhez érve adjanak egy pillanatképet, mit sikerült megvalósítani a választási programjaikból. Hassay Zsófia, a VI. kerület polgármesterének válaszait a nullker blog körkérdéseire az alábbiakban közöljük:

A választási kampányban elhangzott ígéreteihez képest mit sikerült megvalósítania? 

Időarányosan az első évre vállaltakat. A választás után megalakuló új képviselő-testület egyik első döntésével bevezettük például a rászoruló terézvárosi lakosok részére a fűtéstámogatást, úgyhogy elmondhatom, a lehető legrövidebb idő után megkezdtük választási ígéreteink valóra váltását.

Időarányosan hogy áll a kerület fejlesztésével?

E téren jól állunk, minden az előzetes ütemezésünknek megfelelően halad. A napokban adtuk át az idei év legnagyobb beruházását, a teljesen felújított Nyugati teret. Az arra járó városlakók láthatják, hogy azon a területen, ahol harminc éve jószerivel csak karbantartási munkákat végeztek, a fővárossal és a Skála-Metró Ingatlanfejlesztő Kft.-vel közösen egy rendezett közösségi teret hoztunk létre. És a fejlesztés még nem ért véget, folytatjuk a tér zöldesítését, hogy a Terézváros kapujának számító tér igazán szép, zöld és szerethető találkozóhely lehessen. 

Hassay Zsófia

Milyen nehézségekbe ütközött a képviselő-testülettel történő együttműködése? 

Mivel a testületben a Fidesz–KDNP képviselői vannak többségben, lényeges nehézségek nem adódtak. Az ellenzéki képviselők közül vannak, akikkel könnyebben és vannak, akikkel nehezebben lehet együttműködni, de ennek kezelése része a kerületvezetés munkájának.

Mi az, amit nem sikerült az első esztendőben megoldania? 

Mindent sikerült, amit az első évre terveztünk.

Mi az, amiről már most látszik, hogy a ciklus végéig nem tudja megvalósítania?  

Egyelőre nem látok ilyet. 

A 2013/2014-ben tett szociális intézkedéseit fent tudja-e tartani a teljes ciklus ideje alatt? 

Igen. 

Bevált-e kerülete szempontjából az új fővárosi struktúra? 

Úgy látom, a jelenlegi szisztéma jobb az előzőnél, hiszen azzal, hogy a kerületek polgármesterei részesei a döntéshozatalnak, közvetlenebb, ezáltal hatékonyabb lehet az érdekérvényesítés, arról nem beszélve, a jelenlegi rendszer éppen azt jeleníti meg, hogy Budapest egy város és nem huszonhárom kisváros ilyen-olyan szövetsége. 

Milyen a kapcsolata a Fővárossal, illetőleg a kormányzattal?

Nagyon jó és konstruktív.

Tervez-e újabb ciklust, vagy már keresi az utódját?

Egyelőre nem gondolkodom ezen, a jelenlegi feladatomra koncentrálok.

Címkék: Terézváros
http://nullker.blogstar.hu/./pages/nullker/contents/blog/21690/pics/14449112961924395_800x600.jpg
Terézváros
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?